Windows 10 20H1 - Minden amit tudnod kell!

2021-05-29 20:04:05-kor,Windows 10 kategóriában

WINDOWS 10 21H1

Térjünk azonnal a lényegre. Ez a verzió frissítés semmi nagy változást nem tartalmaz igazából egy nagyobb frissítést készít elő. Szép lassan mindenki számára elérhető lesz és tudja majd telepíteni a Windows Update-en keresztül vagy a Microsoft weboldaláról letölthető Frissítési segédlettel. 

A frissítés azért tartalmazz két olyan fejlesztést, amit érdemes megemlíteni. Az egyik, hogy mostantól a biometrikus bejelentkezést lehetővé tevő Windows Hello több kamerát is tud kezelni. A másik fejlesztés pedig, hogy a Microsoft átdolgozta a Windows Defender Application Guard működését, így az a korábbiaknál gyorsabban tudja a potenciálisan veszélyessé váló programokat egy védett, virtualizált környezetben elindítani.

A frissítés ezen kívül még eltávolítja a gépekről az Edge böngésző korábbi, még nem Chromium alapra épülő kiadását is. Bárki bármit mond az új Chromium alapú Edge böngésző igen is jó fejlesztés és sokkal jobb internetes élményt biztosít a felhasználók számára. Ne essünk kétségbe, hogy a régebbi Edge eltűnik a rendszerből használjuk az újat bátran! 

Valamint még megszűnik a távoli XDDM-alapú kijelzőmeghajtók támogatása is. Így azoknak, akiknek bármilyen okból szükségük lenne még ezekre, egyelőre nem javasolt az áttérés az új verzióra.

Így jelenleg 3 Windows 10 verzió támogatott ezek pedig a következők 2004, 20H2 és a 21H1. 

Mint minden verzió frissítésnél itt is elmondom ha nincs szükséged egyik a fentebb említett új funkcióra és 2004 vagy 20H1-es verzióval rendelkezel akkor nem kell sietve rohannod és frissítened. 

Ha pedig mégis frissítesz és problémákba ütközöl van 10 napod, hogy visszaállj az előző működő verzióra. Ezt pedig a következő képpen tudod megtenni: Gépház>Frissítés és Biztonság>Helyreállítás>Visszaállás az előző Windows 10 verzióra.

Felhasználók jelentettek már két hibát az új verziónál az egyik audióval kapcsolatos a másik pedig a japán billentyűzetekkel kapcsolatos. Mind a két hibajavításán dolgozik már a Microsoft. 

Partnerünk


Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani.

OK!
Váltás gyengénlátó verzióra!